VIA MALA
VIA MALA
John Knittel: Via Mala
A Via Mala című regény 1934-ben látott napvilágot, s azóta nemzedékről nemzedékre rendre meghódítja olvasóit. Bepillantást ad a két világháború közötti Svájc csak messziről oly mintaszerű és békés életébe. A Via Mala latinul a keskeny , szűk utat jelenti, átvitt értelemben és szó szerint is.
A regény a története, a Viamala szurdok környezetében az Yzolla partján, a Graubündeni hegyek között játszódik. Megismerhetjük a Laurentz család életét, sorsát. Ők egy szegény család, egy iszákos és brutális apával. Két lányuk és két fiuk van Hanna és Silvelie, valamint Nikolaus és a félkegyelmű Manócska.
A történet megrázó és nyomasztó, mégis egy szép történet szerelemről, bűnről, bűnhődésről, összetartásról. Tetszett a történetvezetés, ahogy egymásba fonódnak a szálak. Lebilincselő, érzelmeket és gondolatokat keltő olvasmány. Jól adja vissza a kor jellemzőit, főleg a nők jogairól. Nyelvezete mára kissé nehézkessé vált, körülményes a sok leírás. Mégis viszi az olvasót a történet.
Kissé kiszámítható események követik egymást, némiképp idealizált alakokkal. Silvelie a maga „angyalságával” néha kifejezettem idegesítető, túl naiv figura. Az események jól példázzák, hogy egy bűncselekmény elkövetése milyen kihatással van nemcsak az elkövető, de környezetére, későbbi életének alakulására, sőt még akár olyan emberekére is, akikre nem is gondolna.
A tulajdonképpeni történet Silvelieről szól, akinek van egy idős festő barátja, aki tanítgatja az élet szépségeire a sok kegyetlenség után. Sajnos a barát meghal, és innen kezdődnek a bonyodalmak. A család már addig is sokat tűrt és szenvedett az apa miatt. Amikor kiderül, hogy az idős festő a vagyona jelentős részét Silveilere hagyta, az édesapja felveszi a nagy összeget és nem akarja a lánynak vissza adni. Egy esős éjjel, amíg Silvelie távol van, megölik a részegen hazatántorgó családfőt. A közös szenvedés után jön a közös bűn: jelképesen mindegyikük az áldozat szívébe szúrja a kést.
A család megszabadul a szenvedésektől, de hogyan tovább? A hegyek jó helyszínt adnak és eltüntetnek minden nyomot. Amikor a rendőrség nyomozni kezd az eltűnése ügyében, nem találnak semmit. Silvelie azonban megtudja, mit tettek szerettei, és elborzad. Elszökik a bűn súlya elől és a városba költözik pincérlánynak, ahol láss csodát, hamarosan rátalál a szerelem is! Azonban az ifjú férjnek egy napon kezébe kerül Laurentz eltűnésének aktája és rájön hogy valami nem stimmel.
A regény tipikusan romantikus olvasmány: fordulatos cselekményszövés, szélsőséges jellemek, hatalmas szenvedélyek, indulatok, egymásnak feszülő ellentétek. Az Alpok világának zordsága lehet az emberi lélek durvaságának képe. A gleccser vájta völgy persze az emberi cselekedetek rossz irányát is jelöli.
Csupán a törvények világosak, melyeket mindenképpen be kell tartani, vagy kivételesen, a nagyobb igazság érdekében, át lehet hágni.